A járvány hatása a notebook vásárlásokra

A tavalyi évet megelőző időszakban egyre jobban kezdtek csökkenni a notebookok eladása. Az egész világon felfedezhető jelenségbe végül a koronavírus rendesen beleavatkozott, hiszen nem kicsit tolta el felfelé a vásárlások számát. Már viszonylag korán meglátszódott, hogy kik nyertek vele a legtöbbet és hogy mennyi ideig is áll majd fent ez a trend. Cikkünkben részletesen kifejtjük a járvány hatását a laptopok eladására.
A járvány hatása a notebook vásárlásokra

Az eszközök vásárlása

Már hosszú ideje a hírek között volt, hogy a PC-piac milyen szinten elindult a lejtőn, ami nem is volt csoda. Az emberek sokkal több esetben vásároltak inkább egy erősebb okostelefont vagy tabletet, hiszen legtöbben csak minimálisan használták volna az előbb említett eszközöket. Ez olyan szinten képes volt lenyomni a notebookok eladását, hogy az már majdnem a legalja volt, mióta azok forgalomba kerültek. Sokan azt gondolták ráadásul, hogy a járvány miatt az informatika, a többi ágazattal együtt csődbe fog menni, hiszen gazdaságilag nem lehet bírni a fejlődést. Ez azonban közel sem így lett, hiszen jöttek a lezárások és a távmunka, így azoknak is muszáj volt eszközt beszerezniük, akiknek amúgy nem sok szükségük lett volna rá.

A koronavírus hatása

A felmérések alapján majdnem 3%-kal nőtt meg az eladások száma, ami amúgy nem jelent túl sokat, ám ahhoz képest, hogy korábban ez az arány milyen mértékben csökkent, nem kis növekedésnek számít. Tulajdonképpen mindez azért történt meg, mert a közösségi távolságtartás és a kijárási korlátozások lehetetlenné tették az összejöveteleket. Sokan kényszerültek távmunkára, ahol azonban néhány esetben muszáj volt videókonferencián is részt venni. Ehhez azonban szükség volt valamilyen laptopra, amely bírja a strapát és könnyedén elvégezhettük vele a napi teendőket.

Az is sokat dobott később a forgalmon, hogy Kína már jelentős szállítási gondokkal küzdött, így az üzletek kínálata is jelentősen megcsappant. A készlet azonban feltöltődött, amint a kereskedelmi csatornák ismét a helyükre kerültek, ekkor pedig az emberek ismét megrohamozták a boltok polcait.

A számítógép kiegészítők eladása

Azonban nemcsak a laptopok eladása nőtt meg, hanem a kiegészítőket is egyre többen vásárolták. Az Acer laptop töltő kínálatára azonban szerencsére nem lehet panasz, hiszen bőven volt belőlük raktáron. Nem is beszélve az egerekről és a billentyűzetekről, amikre szintén sok esetben szükség volt, hogy megfelelő minőségű munkát tudjunk végezni otthonról is.

Összegezve

A járványnak tehát számos hatása volt a gazdaságra, azonban a PC-k eladása nemhogy csökkent volna, hanem még nagy mértékben meg is növekedett. Ez főleg a home officenak volt köszönhető, amely miatt sokaknak muszáj volt beszerezni legalább egy laptopot ahhoz, hogy elvégezhessék a kötelező munkát. Azonban nemcsak a notebookokat, hanem a kiegészítők polcait is nagy mértékben megrohamozták az emberek, hogy minél előbb találjanak egy egeret vagy éppen egy megfelelő billentyűzetet a mindennapi tevékenységekhez.

Kapcsolódó cikkek

Túlélőcsomag a mindennapokra

Túlélőcsomag a mindennapokra

Az alábbi cikkben azzal foglalkozunk, hogy egy túlélőcsomag a mindennapokban mit is kell tartalmazzon gyermekek esetében, ha mindenre felkészülnénk.

30 éves hazánk neves informatikai könyvkiadója

30 éves hazánk neves informatikai könyvkiadója

A Bártfai Barnabás által alapított vállalkozás 1992 óta foglalkozik könyvkiadással, amely 30 év alatt több mint száz könyvet jelentetett meg, s a kötetek darabszáma jelenleg már meghaladja a 600 ezer példányt.

Ezeket a szerszámokat és eszközöket tartsuk otthon!

Ezeket a szerszámokat és eszközöket tartsuk otthon!

Amennyiben megbízható szerszámokat webáruházból szereznénk be, akkor az alábbiakban segítséget nyújtunk, hogy mely szerszámokat és eszközöket tartsuk otthon.