A webáruház indításának legfontosabb lépései

Egy vállalkozás sikeres működése érdekében, valamint a több eladás reményében célszerű egy bizonyos idő után webáruházat indítanunk. Nos, ez egy koránt sem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek elsőre tűnhet, hiszen számos tényezőt kell figyelemben tartanunk itt is. Ennek érdekében a mostaniakban a webáruház indításának legfontosabb lépéseit említjük meg rövidebben.
A webáruház indításának legfontosabb lépései

Webáruház, webshop elkészítése

Még mielőtt belevágnánk egy webáruháznak az elkészítésébe - ajánlatkérés Woocommerce webáruház készítésre itt - nagyon fontos az, hogy tisztázzunk egy pár alapvető dolgot vállalkozásunkkal kapcsolatban. Elsősorban rendesen fel kell mérnünk mind a versenytársakat, valamint a piacot is és a termékötletünknek is meg kell lennie. Ezek mellett az adózási, valamint a céges formát is el kell döntenünk majd termékeink szállítására partnert kell választanunk. Csakis akkor álljunk neki a webáruház elkészítésének, ha ezeken már mind túl vagyunk. Weboldalunk létrehozására három lehetőség közül is választhatunk, amik az alábbiak lehetnek:

· Bérelhető webáruház rendszert veszünk igénybe

· ún. CMS rendszerben valósítjuk meg a webáruházat

· egyedi rendszert fejlesztetünk/fejlesztünk

Grafikai elemek elkészítése, feltöltése

Miután túl vagyunk a fentebb említetteken neki eshetünk a grafikai elemek elkészítésének is. Ide tartoznak a webshop grafikái, logó valamint a termékeink fotói. Nagyon fontos az, hogy a fotók profik legyenek, semmiképp se legyenek rossz minőségűek vagy homályosak valamint a beállítás is nagy szerepet kap itt. Egy steril és visszafogott háttér mindenképp a jó megoldás itt.

Emellett az sem mindegy, hogy mekkora minőségben töltjük fel képeinket, hiszen ezeket először is tömörítenünk kell. Ez azért fontos mert csakis így készíthetünk olyan weboldalt aminek sebessége megfelelő lesz hosszú távon is.

Tájékoztató anyagok elkészítése

Weboldalunkon nemcsak termékeinket kell bemutatnunk, hanem számos tájékoztató anyagot is el kell helyeznünk. Megemlíthetjük itt az alábbiakat:

· Adatkezelési nyilatkozat

· Általános Szerződési Feltételek (ASZF)

· Jogi nyilatkozat

· Vásárlási feltételek

· Kiszállítási feltételek, tájékoztató

Mi történik, ha nem megfelelő a vevők tájékoztatása?

A legjobb az, ha a webáruház indítása előtt utánajárunk a törvényben leírt kötelezettségeknek, így megelőzhetjük a bajt. Sajnos a mulasztások esetén, akár még a jogsértő webáruházak közé is bekerülhetünk.

Jogsértő listába az alábbiak esetében kerülhetünk:

· tájékoztatási hiányosságok elérhetőséggel kapcsolatosan

· szállítással, elállással és jótállással kapcsolatos hiányosságok

· a nyilvántartási szám, a nyilvántartásba vevő szervet nem kerül feltűntetésre

Marketing stratégia megtervezése

Sajnos attól még, hogy az említetteken végighaladtunk nem ismerik meg a weboldalunkat, így látogatásunk és vásárlásunk sem lesz sok. Ezért is a siker érdekében mindenképp dolgozzunk ki egy jól működő marketink stratégiát. Ehhez a legjobb a tartalommarketing, keresőoptimalizálás valamint a PPC hirdetések.

Összegezve:

Egy webáruház indításakor tehát számos dologra kell odafigyelnünk, amik betartásával, valamint megfelelő marketing stratégiával biztosak lehetünk a sikeres weboldal üzemeltetésében.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan és mire használhatóak fel a görgők?

Hogyan és mire használhatóak fel a görgők?

Összegyűjtöttük, hogyan és mire használhatók fel a görgők a mindennapokban és milyen területeken is találkozhatunk velük, holott fel sem tűnik.

Webáruház készítés kezdők számára: tippek és trükkök

Webáruház készítés kezdők számára: tippek és trükkök

Kíváncsi vagy, hogy mit érdemes tudnia egy kezdő webáruház tulajdonosnak? Cikkünkben segítünk, hogy megvalósíthasd az álmaidat!

A 6 leghasznosabb Schär termék, amit érdemes otthon tartani

A 6 leghasznosabb Schär termék, amit érdemes otthon tartani

Az alábbiakban összegyűjtöttük a 6 leghasznosabb Schär terméket, amit érdemes otthon tartani az egészségesebb táplálkozás jegyében, akár a hétköznapok során is.