Zavarodottak. Bolondok. Humoristák.

A Reddit közösségi oldalhoz először is egészséges lelkűnek kell lennünk, másodszor éles eszűnek.
A Reddit

Állítólag a Redditen minden megtalálható. Minden érdekesség, minden kérdés, és szinte az egész élet. Ez nem a világ mértéke, de körülbelül 100 millió ember minden hónapban felmegy a Redditre. Egy fórum, ami még mindig úgy néz ki, amilyen az internet volt 10-15 évvel ezelőtt, fehér, halványkék és a szöveg túlsúlyban van. Az „Internet címoldalai” a Reddit alapítója így nevezi.

13 millió ember vesz részt a „Books” Reddit-fórumon. Van itt egy slágertéma: „Nekem már nincs kedvem olvasni.” Tokarief nevű felhasználó azt mondja el, hogy gyerekkorában sok könyvet olvasott, de ez megváltozott, amikor 16 éves volt, és megjelent az Internet. YouTube.Azt kérdezi, hogy kell-e kényszeríteni magunkat arra, hogy újra olvassunk. Kierkegaardensalad nevű felhasználó írja, hogy ugyanez történt vele, az Internet, a klikk-link és ott vagyunk módszer teljesen megváltoztatta a figyelemképességét. A könyv ehhez képest ingerszegény. DownvoteBrigade80 nevű felhasználó emiatt azt tanácsolja, hogy érdemes a könyvekhez hangos könyvet készíteni, mert így lebilincselőbb lesz a könyv.

A Redditen a tetszésnyilvánítással segít magán a résztvevő, az úgynevezett lájkolással. Ami sok lájkot kap, azt sokan látták. És a látottság az Interneten a siker mértéke. Annál jobb, minél több van belőle. Ez nem egészen új. Az Internet nem teljesen új.

De valami új van benne. Ha elkezd valaki véletlenszerűen klikkelni, és egyszer csak előjön például, akár egy angol nyelvet használó számára, a „Sachsenbrötchen” német szó, amiről nem tudja, hogy mi az, akkor rövid idő alatt kiderül, hogy egy kis cipóféleség, és megnézhet akár egy videót arról, hogy hogyan készül ez a kis cipó.
(https://www.youtube.com/watch?v=X5PT0GImFzU) És ezzel kapcsolatban még sok minden előjöhet, például a „DDR-Brötchen” a Thermomix (egy robotgép) receptoldaláról.
(https://www.youtube.com/watch?v=2nJbD0karWE) De itt nemcsak a cipóról van szó. Az Interneten a tanulás, a tartalom, a cipó ez mind nem a lényeg. A lényeg az érzés, az illúzió, hogy valami történik az emberrel. Négy perc alatt részt vesz egy cipókészítésen. Látott valamit, amiért hálás lehet. Megismerkedett egy új szóval: Sachsenbrötchen.

A cageizmus viszont egy vallás, amely Nicolas Cage (színész, rendező) vallása. Több mint 93000 hívő követője van a Redditen, és ők minden csütörtökön, mivel Cage csütörtöki napon született, megnéznek egy Cage-filmet. Fotókat is megosztanak egy Fairmontban levő szállodáról, melynek a falain sok Cage fotó van.

Egy másik fórum neve Thalassophobia. Ez a szó egyébként a mély tengertől való fóbiát (félelmet) jelenti. Különböző képeket osztanak meg. Együtt félni jobb. 116 836 ember jobban érzi magát, amikor a megosztott képeket nézegeti. A Things Cut in Half Porn nevű
(https://www.reddit.com/r/ThingsCutInHalfPorn/) fórumon közzétettek például víz alatti képet egy második világháborús tengeralattjáróról és New Yorki föld alatti képeket: kábel, víz, gáz, metróállomás, metrósínek, szennyvíz, talajvíz. Megkérdezhetem, hogy vajon Berlinben a föld alatti képek nagyon hasonlóak lennének. És ha valaki válaszolna: „Igen, épp ilyen”, és senki nem mondana neki ellent, akkor én elhinném.

A Redditnek több ezer moderátora van. Ők mindig újra törölnek és informálnak. A „Cut in Half Porn”-fórumon megjegyzik, hogy itt nem kell mindent szó szerint venni. A „Confessions (vallomások)”-fórumon megemlítik: a nem populáris vélemények nem vallomások. És: a politikai posztokat azonnal törlik. Az Interneten az kellemes, hogy a kellemetlent nem kell fönnhagyni. A Redditen véletlenül keresgélve rábukkanunk az „Absolute Territory (Absolutes Gebiet)”-fórumon Zettai Ryouiki, japán felhasználó által közölt képekre. Combharisnyát és szoknyát hordó hölgyek combjáról készült fotókat látunk, a combharisnya és a szoknya közötti combokat mutatva.
(https://www.reddit.com/r/ZettaiRyouiki/) A közölt képek egy japán képregényből származnak. 27 170 felhasználó vesz részt a fórumon. Egy másik érdekes kisebb fórum a „Vocaloid-Dancing” (https://www.reddit.com/r/VocaloidDancing/).

Itt alig írnak angolul, többnyire inkább japánul. Videókat osztanak meg, amelyekben fiatal nők iskolás egyenruhában táncolnak szintetikus zenére. Ezeknek a videóknak is nagy sikere van. (https://www.youtube.com/watch?v=FjQNlZHMWn4)

DDR-Brötchen és Vocaloid-Dancing. A Reddit valóban tudja, hogy mit csinálnak az emberek szabadidejükben. A Reddit büszke lehet. És még többet tud. Ezt mutatja a „Neckbeard Nests” fórum, amely a szennyezés haladó kezelésével foglalkozik. Láthatunk íróasztalokat, amelyekről látszik, hogy a számítógép mindent tud helyettesíteni. Az egész élet, amiből látszik az értékvesztés. A „Pretty filthy german nest (szép kis német fészek)” felhasználó közzétette egy olyan lakás fotóit, amely úgy néz ki, mint egy feneketlen szeméttelep. (https://imgur.com/kTguZKs) Üres italos palackok és minden egyéb ócskaság úgy, hogy nincs egy üres felület a szobában. Egy felhasználó megkérdezte: „Miért van a lefolyó fölött szúnyogháló?” Egy másik így válaszolt: „Azért, hogy éjjel, amikor az ember alszik, ne járkáljanak ki-be a csótányok. Valaki meg azt ajánlotta, hogy nyissanak egy alfórumot, mert hasonló helyzettel már megbirkózott emberek talán tanácsot tudnak adni a kiláboláshoz.

Valóban tudhatnak hasonló helyzetben levő emberek segíteni? Én ezt kérdésesnek tartom. Az is lehet, hogy körülveszi magát hasonlókkal, hogy ne legyen más. Maradj, amilyen vagy, ez itt a jelszó. Légy önmagad. Minden rendben van. De örülök, hogy egy kis képet adhattam erről. Most azonban elegem van. Elbúcsúzom.

Kapcsolódó cikkek

Poppy, a Youtube sztár

Poppy, a Youtube-sztár

Bemutatjuk Poppyt, akiről mindenki azt hiszi, hogy ember.

A Reddit

Zavarodottak. Bolondok. Humoristák.

Az internet egy széles világot tár elénk. A cikkben a Reddittel kapcsolatban osztunk meg érdekességeket.

YouTube: hogyan lehet a bevételeket növelni?

Bónusz kereseti lehetőség a legjobb Youtubereknek

Manapság sok youtuber él közöttünk. Számukra mutatunk lehetőséget, plusz bevételekre.