Pihentető alvás a feng shuinak köszönhetően
Az alvás és a feng shui
Ha nagyon rosszul, illetve keveset tudsz csak aludni, reggel pedig folyamatosan nyúzottan ébredsz fel, akkor ideje változtatni. A nem megfelelő pihenés ugyanis hatással lehet a tanulásra, a munkára és a teljesítményre egyaránt. Hoztunk neked pár tippet, amivel jó eséllyel változtathatsz a rossz szokásokon.
Az este 18 órakor kezdődik
Bizony, se előbb, se később, pontosan 18 órakor veszi kezdetét az este. Persze ez nyáron és télen kicsit másként alakul, összességében azonban elmondható, hogy ez a vízválasztó időpont. A kutatások bizonyították, hogy célszerű a rituálét ekkortájt kezdeni, hogy az alvásunk megfelelő minőségű legyen.
Óvatosan az evéssel és az ivással
Persze közel sem azt mondjuk, hogy ne fogyassz semmit este 6 után. Érdemes elkerülni azonban minden csípős, nehéz ételt, amely izgatóan hathat rád. Nem érdemes ilyenkor már alkoholt és kávét sem fogyasztani, hiszen ezek mind negatívan befolyásolhatják a pihenésedet.
Kapcsold ki a számítógépet és a telefont
Legalábbis a képernyő előtt töltött időt ilyenkor már minimalizáld le. Az este ne azzal teljen, hogy pörgeted az emaileket, az Instagramot, vagy egyéb közösségi honlapokat. Ha nem muszáj, akkor ne használd ezeket, maximum olvass egy jót, főzz egy meleg levest, illetve beszélgess a családtagokkal. Úgyis keveset vagytok együtt, ilyenkor itt a remek alkalom arra, hogy végre ápolhassátok a kapcsolatot.
A hálószoba berendezése
El sem hiszed, hogy milyen hatással van az alvóhelyed berendezése a pihenésedre. Lehetőség szerint ne zsúfold tele, a nem használt tárgyakat se itt tárold. Lehetőleg ne legyen semmilyen elektronikai eszköz a hálóban, hiszen ezek is zavarhatnak az éjszaka folyamán. Párnák Billerbeck minőségben is segíthetnek abban, hogy reggel frissen és üdén ébredhess fel.
Ha teheted, akkor az ágat úgy helyezd el, hogy az érintkezzen a fallal, míg a többi oldala legyen szabadonálló, ezáltal körbe lehet azt járni. Megfigyelték azt is, hogy akik szorosan a falhoz szorítják a fekhelyüket, azok nagy eséllyel félősek és önbizalomhiányosak. Szabadulj tehát te is fel és változtass ezen!
Összegezve
A feng shui elvei sokat segíthetnek az alvási rituálén és minőségen. Tegyél ki mindent a hálószobából, ami elektronika és felesleges holmi. Lehetőleg ne zsúfold tele és ne is told az ágyat közvetlen a fal mellé. A párnák Billerbeck minőségben is segíthetnek, hogy az éjszaka pihentető legyen. Nem árt továbbá az sem, ha valamilyen könnyű vacsorát fogyasztasz, például egy melengető zöldségleves. Ez egész este jó hatással lesz rád!